A Battle Royale magyar megjelenése sokak számára egyet jelentett a mennyországgal. Ilyen, és ehhez hasonló könyvek ritkán jelennek meg nálunk. A kiadók fantáziát látnak az egyre növekvő létszámú Japán-fanokban, így van kikre építeni a különböző kiadásokat legyen az könyv, vagy dvd. A Battle Royale ismertetője következik.
A regény:
Takami Kósun regénye először 1999-ben jelent meg, hozzánk 2006-ban érkezett meg az Ulpius Háznak köszönhetően. Ezt a regényt animés/mangás/japános fórumokon nagy rajongás övezi, egyáltalán nem alaptalanul. Minden van benne, aminek egy tipikus japán történetben lennie kell. Látszólag céltalan erőszak, vér, valamint japán diákok életének kis szeletét is beleszőtte az író.
Öröm kézbevenni a magyar kiadást. Gyönyörűre sikeredett a borító, és az eladásoknak is valószínű, hogy jót tett a tizennyolcas karika többszöri elsütése. A majdnem háromezer forintunkért körülbelül 740 oldalnyi „bátölrojált” kapunk. Ismerőseim, amikor először meglátták nálam, egyből azt gondolták, hogy ismét képregényt vettem. Ez a borítót díszítő grafikáról gondolhatták, ami alapján tényleg lehetne az. Öröm lenne párhuzamot vonni a vásárlási tapasztalatoknál is, de ez sajnos nem így van. Ha egy képregény érdekel az Alexandrában, és rákérdezek az eladótól, csak néz bambán, a Battle Royaleról viszont egyből tudták, mi fán terem. ;)
A külső után a sokat ígérő belső következett. Fentebb említettem, hogy a nagy rajongás nem alaptalan. Nos, Takami regényének alapjául egy tökéletes ötlet szolgált. Egy távol keleti országban (a könyvben nem említik, hogy Japán lenne az) a fiatalkori bűnözés, az iskolabojkott és a munkanélküliség elképesztő méreteket ölt. A felnőttekkel tiszteletlen és erőszakos gyerekek ellen a kormány létrehozza a Battle Royale intézményét. Az országban tanuló több tízezer középiskolás osztály közül mindig kiválasztanak egyet, és a tanulókat egy lakatlan szigetre költöztetik. Ők persze a teljes titoktartás miatt mit sem sejtenek az egészről. Ott megkapják az utasítást: öljék meg egymást! A játék 3 napig tart, és egy-két alapszabályt eltekintve nincsenek korlátok. Mindenki kap egy véletlenszerűen kiválasztott fegyvert, és hajrá! Ha passzívak a játékosok, tehát senki nem öl meg senkit, akkor a rájuk erősített nyakörv működésbe lép, és mindannyian felrobbannak. Arra az esetre, ha beásnák magukat egy helyre, és nem mozognának, a szigetet felosztották zónákra, amikből bizonyos időközönként egy-egy tiltottá válik. Ha belépnek az adott területre, akkor ismét bumm. A szabályok tehát adottak, a regény fő erősségét ez a felvetés jelenti.
Aztán kifújt. Maga a regény egyáltalán nincs jól megírva. Nyelvezetileg egy középiskolás diák szintjét éri el. Olvasása során az volt az érzésem, hogy ha bárkinek odaadták volna ezt az ötletet, hasonlóan írta volna meg. Persze fordulatokban nincs hiány, különböző halálnemek várnak a sokszor mit sem sejtő ifjakra, mégis egy idő után unalmassá válik ez is. Talán sok az a 42 diák? Lehet, bár hullanak, mint a legyek. A helyzet természetesen nem ennyire rossz. Az eleje és a vége nagyon el lett találva. Végig fenntartotta az érdeklődésemet, míg az lanyhult a közrefogott több száz oldalon.
A könyv érdeme tehát nem forradalmi szóhasználatában, szófordulataiban, hanem a véres mészárlásokban keresendő.
Úgy vélem, hogy kötelező olvasmány mindenkinek, aki Japán iránt érdeklődik, mégis tudni kell helyén kezelni a dolgokat.
A film:
Hát nehéz helyzetben vagyok. Az előbb hasonlókat írtam, mint hogy kicsit összeszedetlen a regény, satöbbi. Ha az összeszedetlen, akkor a belőle készült film egyenesen bűnrossz. Tegnap este sikerült megszereznem, és azon nyomban rá is vetettem magam. Az alapötlet azonos, eltérések viszont vannak az alap és a film közt. A végkifejlet egészen más körülmények közt zajlik le, az osztályfőnök neve is változott. Miközben néztem, azon gondolkoztam, hogy visszavonom a véleményem a könyvről, mert ehhez képest az tökéletes. Míg ott volt kapacitás a mellékszálak kifejtéséhez, itt azok csak nyomokban voltak fellelhetők. A filmet egyedül az tudja valamennyire is értékelni, aki olvasta a könyvet, és tisztában van a különböző szereplők (van belőlük egypár) indíttatásaival és múltjával. Úgy esetleg érthető, hogy ki kit miért keres meg a szigeten, vagy segít neki, esetleg öl meg legelőször. Megpróbálja sorban követni a könyv eseményeit, és csak a nagyobb dolgokra összpontosít, így maradhatott ki belőle minden más, ami még fontos lett volna az egész megértése szempontjából. Na mindegy. De legalább láttuk a szereplőket a vásznon, képernyőn. Velük például nincs bajom. A Kawadát alakító színész (Taro Yamamoto) kifejezetten jól illet a szerephez, Súja is viszonylag jó volt (Tatsuya Fujiwara). A lányok közül Mitsuko volt még elfogadható. Az abszolút telitalálat viszont az osztályfőnököt alakító Takeshi Kitano volt, akinek a neve is a filmben Kitano volt. (a könyvben Kinpatsu Sakamochi). Tökéletesen illett a flegma, undort és megvetést kiváltó szerepre. Ez pozitívum volt a készítőktől.
Volt egy szál a filmben, amit nem teljesen lehetett kivenni, hogy miért és hogyan. A könyvben az iskola volt a szervezők fő bázisa, ahonnan nem léptek ki. Itt viszont Kitano sétálgatott az erdőben, még Norikoval is találkozott, akinek egy esernyőt adott át, nehogy megfázzon. Rejtély.
A filmet Kinju Fukasaku rendezte, és 2000-ben mutatták be Japánban. Készült egy második rész is Requiem címmel, ehhez még nem volt szerencsém, bár különböző fórumozók véleménye szerint nem is baj. Gondolom egy silány felmelegítése az eredetinek. Mivel az eredeti sem egy nagy alkotás, így feleslegesnek is éreztem, hogy hajtsak utána.
Aki olvasta a könyvet, nézze meg a filmet, de másnak nem nagyon tudom ajánlani.
A manga:
Itt lehet egy fejezetet magyarul is elolvasni belőle: http://manga.hu/index.php?id=330&content=forditas
Itt pedig angol nyelven:
http://mangahut.com/manga/Battle+Royale.html
Összefoglalva a Battle Royalet egyszer mindenkinek el kell olvasnia, meg nem bánja, maximum többször nem kezd bele. A filmet pedig csakis utána!:) Jó olvasást!
