Gyo
Junji Ito nagy népszerűségnek örvend hazájában, mint horror-mangaka. 1963-ban született, és több mangája is megjelent a témában. Néhányból még live action film is készült, ilyen például a Tomie, vagy az Uzumaki. Ez utóbbi mangát Eisner-díjra is jelölték.
Én nem sűrven olvasok, vagy nézek horror történeteket/filmeket, képregényben például szerintem ez volt az első próbálkozásom.
A Gyo egy kétkötetes manga, a második kötet végén két rövidebb képregény is helyet kapott. A történet nagyon ötletes, egy tengerpartot halak lepnek el, melyek póklábakon járnak. Nyomukban bődületes bűz terjeng, ami még visszataszítóbbá teszi az alaphelyzetet, de hát pont ez a célja. A képi megvalósítás ehhez tökéletesen illik, a halak (és később a többi lény) kellően undorítóra sikeredtek. A tengerpartról aztán persze a közeli városokra irányul a figyelmünk, majd pedig a teljes bolygó pusztulásának lehetünk szemtanúi. A rajzok szerintem nagyon szépen kidolgozottak, egyedül talán a házak azok, amiket leegyszerűsített Junji Ito. A szereplők megjelenítésénél sem várjon senki nagy, bociszemeket, szerencsére Ito stílusa messze áll ezektől.
Az izgalom természetesen a történet folyamán egyre fokozódik, egyik ámulatból a másikba esünk az újabb szörny-állatok láttán, van fantázia az alapötletben. Az első felismerésektől eljutunk az invázióig, a félelem pedig fokozatosan adagolódik. Ha ebből filmet forgatnának, tökéletes b-kategóriás horror lehetne. Aztán persze szépen lassan kiderülnek a szörnyek titkai, de jelen van minden további klisé is, aminek egy horrortörténetben szereplenie kell. Talán ezért van az, hogy nem remekművel van dolgunk, hanem egy nagyon szórakoztató, figyelemfelkeltő alkotással. Az egész leggyengébb pontja viszont szerintem a vége. Sajnos nagyon hirtelen, és nagyon lezáratlanul lett befejezve, a katarzis élményétől némiképp megfosztva a mit sem sejtő olvasót. Kár ezért, talán még egy kötetet, de egy fejezetet elbírt volna. Na mindegy, a többi része nagyon is rendben van.
Muszáj szót ejtenem még a bónusz történetekről. Az első egy 7 oldalas kis szösszenet, ami érdekességnek jó, de amúgy nagyon gyengécske. Talán a manga eszköztár nem alkalmas rövidebb történetek megvalósítására? Mert nem ez az egyetlen pároldalas, ami nem tetszett, ide tartozik még például a magyarul is megjelent Tűzharcos manga bónusz rövidkéje is. A képregény felfedezése című könyvben ír erről Scott McCloud. Mármint felvázolja azokat a dolgokat, amik alapvetően megkülönböztetik a japán képregényt a többi nemzet képregényétől. A szokatlan beállításoknak köszönhetően sikerült például egy-egy mozdulat akár több oldalasra, így már eleve félve kezdek neki egy pároldalas mangának. De remélem tévedek.:)
A másik bónusztörténet viszont kárpótol az előző banalitásáért. Ez már egy viszonylag hosszabb, harmincvalahány oldalas történet. Kellő misztikummal megspékelve, és egy nagyon ijesztő befejezéssel, ami továbbgondolásra készteti az olvasót. Ebből a történetből tökéletesen látszik Junji Ito mester zsenialitása. Mindenképpen figyelemre érdemes.
A Gyo egy estére mindenképpen jó szórakozás, Tadashi és Kaori kálváriája teljesen le tudott kötni, és viszonylag gyorsan kiolvasható a két kötet. Akit nem taszít az, hogy monitoron kell képregényt olvasnia, az nekivághat magyarul is, hisz a manga.hu-n egy lelkes fordító honosította nekünk. Köszönjük.
Jó szórakozást.
Elérhetőségek:
Magyarul: http://manga.hu/index.php?id=1086&content=forditas