Az utóbbi időkben pedig ilyen dolgokban jeleskedtem.

Igen, alig jutott időm másra, mert emberek százainak kellett örömöt okoznom azzal, hogy megadjam nekik azt, amit minden nyáron, minden pillanatban akarnak: a FAGYLALTOT!

Pénz és lehetőségek híján felcsaptam fagyikihordó kismotoros közönségbarát frontembernek, és a környező településeket láttam el jóval. Fontosnak éreztem, hogy örömömben ti is osztozkodjatok, marakodjatok, ezért hoztam néhány képet, hogy igazamat bizonygassam:

Ez a gömbvillámom. Gyorsabban elérem céljaimat, mint azt a MÁV bármikor is tenné, igaz hálátlan vagyok. Ezúton szeretném megköszönni a MÁVnak kitartó munkáját, hogy minden nap elvitt munkahelyemre, este pedig haza is szállított. Meg még azt is szeretném megköszönni, hogy a hírekből sorozatosan hallott leépítések ellenére kis vasútvonalainkra újabb kalauzokat vesznek fel dolgozni. Biztos jövő, nagy perspektívát látok a munkahelyemen, satöbbi satöbbi. A héten két tanulót is betanítottak, ők adtak nekem jegyet, meg is voltak és voltam illetődve rendesen, de hát ez van. Szóval gömbvillám. Nagyon húz, és az sem jelentett problémát, hogy életemben most ültem kábé harmadszor motoron, minden ment, mint a karikacsapás. Az üzemanyagtartály naponta ürül, hajszálhíján értem vissza mindig a bázisra. Ez normális egyébként?

A legutolsó napomon szerencsére a legtávolabbi útvonalra küldtek, fél flakon pótbenzinnel. Mondanom sem kell, hogy amint elértem a legtávolabbi pontot, kifogyott a benzin, így el kellett használnom a fél! üveg benzint. Na de ki gondolta volna, hogy a fél üveg nem lesz elég a majdnem másfél órás motorozáshoz? Hát én azért tudtam. Így is lett, aztán rövid várakozási idő, míg főnökömék meghozták az utánpótlást. Félek a sötétben.

Egyébként tök jó kis munkahely volt, egész nap csak fagyit árulni, és tudni, hogy mire fogom költeni a megkeresett pénzem. (erről majd egy másik posztban, képregények, de nem akármilyenek)

Volt időm gondolkodni két falu közt, így sok hülyeség járt a fejemben. Először is fura párhuzamot vontam a francia képregényalbumok itthoni fogadtatása és a puncs közt. Egyik sem népszerű annyira, mint a vetélytársai, mégis meg van a masszív rajongótábora. Nekem is vinnem kellett mindig egy edénnyit belőle, általában el is fogyott. Legyen ez így a Largoval, XIII-mal és Sörmesterekkel is. Egyébként csak nekem számít gáznak, ha valaki puncsot eszik? Valahogy az emlékeimben van a puncsos kifejezés, amit tudjuk kikre sütöttek rá, és nem tudok elvonatkoztatni tőle. Megkóstoltam, és nem is finom. (de azért vegyék csak, vegyék csak, így lesz még több XIII-unk)

A képen éppen már el is fogyott a puncs.

Aztán: elgondolkodtam, hogy miért is fagylalt a fagylalt. Mi ez a nagyzás, honnan ez a lágy fanyarság, utánozhatatlan ízharmónia, satöbbi. Nem ám fagyasztják ezek szerint, hanem FAGYLALJÁK. Nem mindegy, kemény marketingkampány előzte meg gondolom anno az egész felfuttatását, melyben talán még maga Bagaméri is részt vett. Nem néztem utána a fagyikészítésnek, de főnökömék nem hiszem, hogy fagylalták volna. Fagyipor, be a gépbe, valami folyadék, aztán be a mélyhűtőbe: FAGYASZTANI!!! Na mindegy. :)

Persze ez a rövid idő sem telt el bunkók nélkül. A vásárló az első, ezt nehezen tudom lenyelni, nem lesz belőlem jó banki szakember, vagy miaszösz. Én kedves vagyok, szimpatikus, jóképű, magas, pozitív kisugárzású, mégis. Hiába minden, ha léteznek olyan kisgyerekes! anyukák, akik felkapják a vizet egyből. Most őszintén, eddig a többség nekem adott igazat. A nő így kért: egy kétgombócos csoki legyen... fél perc szünet...meg egy citrom. Én a naptól nyomottan utánakérdeztem, hogy két csoki, meg citrom? Erre megismételte, én ismét nem értettem. A nő ökölbe szorult kézzel, szeme villámokat szórt. Én harmadszorra sem értettem, de akkor már én is felidegesedtem. Aztán kihozta, hogy kér egy csokit, meg egy citromot. Anyádat, mondom, én kérek elnézést. Erre még rájátszik az a tény, hogy egy zsákutca végén áll a házuk, csak miattuk mentem be oda. Azóta nem ettek fagyit.

Persze ment itthon is a szivatás, hogy fagyisfiú, meg hasonlók, de hát elviseltem, hisz tudom, hogy nemsokára a teljes Old boy mangát a polcomra tehetem, néhány magyarral egyetemben. :)

Összességében ez egy kicsit nem ide illő élménybeszámolós posztra sikeredett, de hát kellenek ilyenek is néha. Remélem tetszett, én jókat röhögtem munka közben. Sziasztok!

(mennyire közhelyes ideszúrni a végére mentoromat?)