Igen, a gőgös franciák újabban nagyon belehúztak zene terén. Igényes/közepesen igényes zenekari exportjuk mára az egekbe szökött, Párizs lesz az újabb idők Londonja?

Na ha azért ott még nem is tartunk, tény, hogy gombamód szaporodtak el a francia zenei produkciók. Az origo szerint mára már egyfajta menőség lett az, ha valaki francia zenét hallgat, pedig egyáltalán nincs így. Szerintem még mindig van mit bepótolnunk ezen a téren, most a francia ismereteinkre gondolok, tisztelet a kivételnek.

Itt van mindjárt az Air nevű formáció. Albumaikon az elektronika ugyanúgy előfordul, mint a sima hangszeres melankólia, elképesztő dolgokat művelnek a lemezeken. Egyiket sem tudtam még megunni, mindig képesek megújulni szerencsére. Egyik legfrissebb, a Pocket symphony különösen borongósra sikerült, de még így is fogyasztható. Az egyik legismertebb szerzeményük, a Sexy boy-t még mindig imádom, bár érdemes beléjük mélyedni. Nem bánja meg az, aki.

A Justice egy könnyed, igazából semmilyen zenét összeeszkábáló formáció, akik szintén franciahonból valók. A Cross című lemezük borítója díszeleg a poszt elején, nagyon ötletes szerintem, hát még a klipp ismeretében... Idén Szigeten is pörögnek, és pörgetnek mindenkit, aki betér a sátrukba. Nem kell világmegváltó dolgokra számítani tőlük, a D. A. N. C. E. című szám eleinte kifejezetten idegesített. De mivel ugye klippeket mutogatunk, muszáj volt idetennem. (a számot azóta megszerettem) A klipp nagyon érdekes, mondhatni szuggesztív, engem mindig magába szippant. Aki a megnézése után nem akar pólóbizniszbe kezdeni, az nem ember!

Utoljára pedig The Do – on my shoulders. Szidhattok, hogy ismét ők, de hát ha annyira aranyos az a csaj… Most az élő verziót kapjátok, ahol már kifestve, és érdekes kalapban dudorássza, hogy why would i carry such a weight on my shoulders. Íme: