Tokaji Zsolt: Turulfi (Korona Kiadó 2007)

Tokaji Zsolt regénye már a kézbevételkor nagyon pozitív benyomást tett rám, a kivitelezés különösen szépre sikeredett. A borító érdekessége, hogy a különböző elemek anyagra, tapintásra eltérnek egymástól: a főhőst ábrázoló kép például fényesebb a hátteréül szolgáló budapesti látképnél, míg a cím betűi egyenként kidomborodnak. Az viszont számomra is rejtély, hogy miért esett a választás a cím esetében a westerneket idéző betűtípusra, a regényben ennek nyomát sem találjuk.

A fedlap színvonalát a beltartalom is tökéletesen hozza. A könyv magán a történeten kívül, pontosabban után tartalmazza a történet alapjául szolgáló, korábban publikált A Rádiumember magányossága című novellát, melyet Juhász Viktor jegyez szerzőként. Az olvasás során néhányszor úgy éreztem, hogy Tokaji pontról pontra lemásolja a novellát, és különbség csak a szereplők nevében és a terjedelemben lesz. Ez szerencsére nem így alakult. Sok momentum azonos, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem negatívum, hisz az író egy elbeszélést kívánt kiterjeszteni, és új értékekkel, tartalommal feltölteni. Ez sok esetben sikerült is.

A regény azon a játékos felvetésen alapul, hogy mi lett volna, ha anno Magyarországon is meghonosodott volna az USÁ-ban tapasztalt szuperhőskultusz, és nekünk is saját hőseink lennének. A könyvben Sarlós Endre képregényszerű illusztrációi is erősítik az amerikai hatást.

Adva van egy retrofuturisztikus Budapest, ahol éppen az 1930-as éveket írják. Ez a Budapest teljesen más, mint a mi akkori fővárosunk. Az ország virágzik, köszönhető ez a csodás Pannónium nevű ásványnak, ami csak itt lelhető fel, és széles körben alkalmazható. Ez az érc tette a világ vezető nemzetévé Magyarországot, de a gonosz, mint mindig, menetrendszerűen érkezik. A vidám napokat egy bűntett-sorozat árnyékolja be, az elkövető kilétét természetesen jó sokáig homály fedi. Itt lépnek be a mi hőn szeretett hőseink. Először Turulfit ismerhetjük meg, majd sorra a többi héroszt (Tündér Helka, Regős, Primusz Géniusz és Felleghajtó), hogy lassan újra csapattá váljanak. Igen újra, ugyanis régebben már megismerhette őket a lakosság, de bizonyos okokból szétszéledtek a liga tagjai. A héroszok mindegyike egyedi képességekkel bír, karaktereik mégis kissé elvesznek, kidolgozottságuk korántsem tökéletes, kivéve a főhőst.

A történet persze folyamatosan halad a végkifejlet felé, újabbnál újabb titkok kerülnek napvilágra, a végén eljutunk addig az idősíkig, ami keretbe foglalja az egész regényt.

A történet maga egy teljesen szokványos, klisékkel terhes szuperhőstörténet, de nem is ebben rejlik a regény lényege. Az egyszerű külső természetesen itt is egy sokkal érdekesebb belsőt takar, és ez nem más, mint a jól ismert magyar mentalitás. Az átlagos magyar ember reakciói az új dolgokra, és egyáltalán mindaz, ami minket megkülönböztet más nemzetektől, megjelenik a történetben. Ezt a különbözőséget tessék most a negatívumokra érteni, ebből sajnos több van nekünk. A lakosság viszonyulása a hősökhöz, a túlzott rajongás, majd az elfordulás, közöny, később megvetés is mind-mind sajátjaink.

Az író tehát a mindenkori magyarságot állítja pellengérre, ostorozva ezzel honfitársait.

A regény viszont a témából adódó lehetőségek csak kis százalékát aknázza ki, hisz az utóbb taglalt kritikai szál is szebb kidolgozásra adott volna okot, azonban így sincs miért szégyenkeznie.

A Turulfi egy nagyon szerethető hőstörténet, amit a félig idegen világ ellenére tökéletesen magunkénak érezhetünk. Olvasási sorrendként a rövid novellát ajánlanám előbbre venni, és csak azután ugorjunk bele a magyar „fenomenális héroszok” világába.

Jó olvasást!

fdave