Szentjánosbogarak sírja

A nálunk Szentjánosbogarak sírja néven kiadott anime egyike minden idők leghatásosabb második világháborúval és úgy általában a háborúval foglalkozó animációs filmjeinek.

1988-ban készült Isao Takahata rendezésében, az alapja pedig Akiyuki Nosaka azonos című novellája volt. Tudni érdemes, hogy a novella félig-meddig igaz történetet dolgoz fel, az író ugyancsak lánytestvérét vesztette el a második világháborúban, ő pedig saját magát okolta ezért. A történet ebből a keserűségből született, egyfajta bocsánatkérésképpen saját testvére felé.

Először is fontos leszögeznem, hogy bár magyarul van meg a dvd, még egyszer sem néztem meg szinkronosan, ajánlóm/kritikám az eredeti japán nyelvű változat alapján íródik. Úgy gondolom, hogy aki belekezd ebbe az animébe, annak mindenképpen így kell először látnia, Szecukó eredeti hangja annyira kifejező és élettel teli, hogy kár lenne kihagyni.

A rajzfilm egy japán család háború miatti darabokra hullását meséli el. Az apa például már meg sem jelenik a filmben, hisz éppen egy csatahajón szolgál, egy fénykép, illetve egy flashback segítségével kapunk csak képet róla. Az anyát jóformán szintén csak a gyerekek fantáziájának szűrőjén keresztül ismerjük meg, mégis az első csapás vele kapcsolatos. A háború borzalmai először az anya eseténél csapnak arcba minket. Az anime annyira életszerűen mutatja be a bombázásokat, illetve az emberi reakciókat, hogy arra csak kevés film képes.

Az anya halála az első momentum, amikor belevésődött Szecukó viselkedése és reakciója az agyamba. Még nem láttam ennyire aranyos, árva és kétségbeesett alakot, mint ő. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy saját hangjával párosítva az anime-történelem kiemelkedő szereplőjét üdvözölhetjük. A folyamatos megpróbáltatások alatt mindvégig képes megőrizni optimizmusát, miközben persze felszínre törnek az érzelmei is. Az optimizmus és vidámság fenntartásában bátyja van segítségére, aki saját magára nem gondolva neveli testvérét. Szeita viszonylag kis kora ellenére is a felnőtt szerepét tölti be, felelősségteljes gondolkodásával és bátorságával képesek valamennyire ellavírozni a háborús Japán megpróbáltatásai közt.

A gyerekek vándorútja egy óvóhelyen ér véget, ahol végre a természethez közel telepedhetnek le. Itt senki nem zavarja majd őket, ennek mindketten nagyon örülnek. Nagyon nemes cselekedet Szeitától az, hogy bármi áron is, de Szecukót védelmezi, mindennap reményt ad neki, miközben egyre sanyarúbb a helyzetük. A háború mindenkit megvisel, az ételadagok egyre csökkennek, majd kettejüknek a „kivonulással” meg is szűnnek.

A fokozatos leépülésüknek lehetünk tanúi a film nagy részében, melyet olykor-olykor megszínesít néhány játék, ami a maga oda nem illőségével mindenkinek könnyeket csal a szemébe.

Az egyik dolog, ami tulajdonképpen végigkíséri a gyerekek útját, az a cukros doboz, amit Szeita talált egy lebombázott épület romjai közt. Ez a doboz a film alatt számtalanszor feltűnik, legtöbbször a reményt szimbolizálva, hisz a sok eszegetés során sem fogy ki. Mikor ez is megtörtént, Szeita találékonyságával ismét megoldja azt, hogy Szecukó minél kevesebbet nélkülözzön, és vegyen észre a körülötte történtekből. A cukros doboz a film fordulópontjain mindig új jelentéssel telítődik, csodálatos megoldás volt a történetvezetés szempontjából, hogy a legelején kidobott cukros doboz igazi jelentőségét csak a legvégén ismerjük meg. Nagyszerű fogás volt ez, tovább mélyítve az amúgy is sokatmondó és elgondolkodtató animét.

A másik, talán még ennél is intenzívebb motívum, ahogy a címe is mutatja, a szentjánosbogarak serege. Többféle dologra is utalhatnak a rajzfilmben ezek a világító bogarak. Szecukó és Szeita egy boldog pillanatukban nagyon jól eljátszadoznak velük, azonban a másnap megdöglött bogarakat el kell temetni. Szecukó végzi ezt, ami talán előrevetít valamit a végkifejletből, miközben azt kérdezgeti, hogy miért halnak meg ilyen korán? Közös vonásaik egyértelműek.

A történet kezdete egy nagyon erős felütés, melyet a későbbiekben a múlttal kezdve szépen fokozatosan bont ki a rendező. A film ,előrehaladtával egyre komorabbá válik, ahogy a gyerekek állapota is romlik. Szecukó betegsége nagyon súlyos, az alultápláltság pedig csak ront a helyzetükön. A háború végéről például csak megkésve értesülnek, ez viszont már nem jelent semmi, legfeljebb csak a kegyelemdöfést jelentheti kettejük számára.

Szívszorító dolog nézni, ahogy egy nagyszerű család eltűnik nyomtalanul, még rosszabb tudni azt, hogy a valóságban ez családok ezreivel történt meg.

Muszáj még megemlítenem, hogy a karakterek nagyon színvonalasan vannak megrajzolva, valamint a zenét, ami mélységet ad az egész történetnek. A komolyzenei betétek, a történet előrehaladtával nagyon odaillőek, a főtéma pedig egyből beleivódik az ember tudatába.

Ezt az animét egyszer mindenkinek látnia kell, és bár közhelyesnek hangozhat, de ez sokszorosan megtörtént eseményt dolgoz fel, kevés film képes ennyire hatásosan fellépni a háború ellen. A egyik cél pedig feltétlenül ez, hisz nem szabad engedni, hogy ez többször megismétlődhessen. Az anime komolysága olyan filmekével vetekszik, mint a Schindler listája, és ezzel úgy gondolom, mindent elmondtam.

fdave 2008. 05. 07.