A mai napon folytatódik a Bérczesi Róberttel 2003-ban készült interjú a második résszel, illetve néhány érdekes videót is találtok a tovább után.
Hiperkarma-interjú - 2. rész
- Ha valaki azt mondja, hogy a bemutatkozó Hiperkarma album az utóbbi évek egyik legjobb magyar lemeze, akkor azzal mennyire tudsz azonosulni?
- Attól függ, hogy mihez képest és milyen kereteken belül. Az utóbbi években megjelentek közül és egy bizonyos stíluson belül, talán, talán néha azt érzem, hogy igen, ez nagyon jól sikerült. Bár viszonyítani se nagyon tudok, mert egy ideje már nem hallgatok magyar zenét, és teljesen meg is tudom érteni azokat, akik szintén nem teszik.
- Nincs senki, akinek kíváncsi lennél az új lemezére?
- Most már nincs. Persze mindegyikükére kíváncsi vagyok, de igazából nem ráz meg egyik sem különösebben.
- Ami a Hiperkarma album igazi erőssége - és ami nagyon hiányzik a mai magyar könnyűzenei palettáról -, az az, hogy a mostani huszonévesek hangján szól ugyanehhez a generációhoz.
- Ez az a generáció, amelyikkel egyre inkább el van hitetve, hogy ne hallgassanak az olyan fajtákra, mint amilyen esetleg én is vagyok, meg vagyunk még egy páran a világban. Egy bizonyos üzenetet, egy bizonyos frekvenciát közvetítünk. Aki fogékony rá, az ott fog állni, és hallgatni fogja, be fogja fogadni, aki meg nem fogékony rá, az nem fogja érteni. És van még egy kategória, akik hevesen tiltakoznak ellene. Na ők lesznek utána a legjobb emberek, a legkitartóbbak. Ha látom valaki szemén egy koncert alatt, hogyan változik benne a kétkedés tetszéssé, az mindig nagyon jó érzés.
- Az első fellépések, amikor még a felállás sem stabilizálódott teljesen, fesztiválokon voltak. Meghívtak minket előzenekarnak ismertebb együttesek, segítettek, hogy a közönség megismerjen minket, de azok a koncertek igazából nem voltak olyan jók. Az első igazán jó koncertünk a 2001-es Quimby Falshangon volt, akkor éreztük a zenekaron belül is, hogy „na, végre megszólalt a dolog!” Ezután megcsináltuk az első önálló bulit, ahol nagyon sokan voltak, és onnantól kezdve szinte megduplázódott a közönségünk.
- Igen, a három maxiborító emblémáját ha egymás mellé rakod, akkor kiadja az albumborító emblémáját, ennyi benne a svung.
- A színük pedig piros, sárga és zöld, ilyen sorrendben, mint egy közlekedési lámpa, ahogy zöldre vált... Az is tudatos volt, hogy ennyi idő eltelik a maxik között?
- Úgy érzed, hogy veled is megtörtént ez?
- Megtörtént, de meg kellett történnie, és örülök neki, hogy nem később történt meg. Vagy hogy nem ragadtam bele. Mert akkor nem lett volna a második lemez sem.
- A Blablához képest a Hiperkarma mennyire volt személyesebb hangvételű számodra, mennyire volt szólóprojekt hangulata?
- Nem volt semennyivel szólóbb, mindkettő nagyon személyes a szövegeket tekintve, de aki „magára tudja venni ezt az inget”, annak mindkettő nagyon bejöhet.
- Miért volt ekkora szünet a két Hiperkarma-album között?
- Igazából csak éltünk, nagyon sokat buliztunk, sok emberrel megismerkedtünk, viszonylag sok helyen jártunk és sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és ezeknek az eredménye lett ez a második lemez.
- Hogy emlékszel a két lemez közti időszakra?
- Nagyon nehéz időszak volt, sokat féltem. Nem is tudok mást mondani, csak azt, hogy nehéz és félelmetes időszak volt.
- A lemezfelvétel, vagy az az időszak, amíg megírtad az anyagot?
- A megírás időszaka. A megíráshoz élmények kellenek. Úgy szoktam csinálni, hogyha kész egy lemez, akkor egyből az azután következőnek a koncepcióját döntöm el. Az első lemeznél az volt, hogy itt nem lesz élő dob egy hang se, viszont lesz benne gitár meg énekelt rapszöveg, a hiphop meg a rock fúziója, tehát egy könnyed lemez, refrénekkel. Amikor kész lett az első, akkor a másodikhoz azt találtuk ki, hogy nehéz legyen és félelmetes. Na most ahhoz, hogy nehéz és félelmetes legyen egy lemezanyag, meg még hiteles is, ahhoz ezt meg kell élni. Ennyi. Most, hogy kész lett a második lemez, a harmadikhoz azt találtam ki, hogy az könnyed lesz és táncos. Ahhoz egy könnyed, táncos életet kell élni sajnos.
- Mikor kezdted el a második lemezanyag megírását?
- Rögtön az első után, aztán meg folyamatosan írtam.
- Igen, itt próbák voltak, összeraktuk. Egy árva gépdobhang nincs benne. Teljesen élő úgy, ahogy van. Itt ez volt a koncepció, az elsővel teljes ellentétben.
- Mint ahogy az elsővel ellentétben itt több instrumentális felvétel is helyet kapott.
- Igen, a tizenkét számból három instrumentális. Azt gondoltam, hogy a másik kilencben viszont annyi szöveg van, mint általában egy másik lemezanyagban összesen, sőt ha lehet, akkor még több is. Ezért szerettem volna néhány ilyen kis levezetést két olyan dal között, amiben esetleg végighadarom a szöveget. Meg így változatosabb is.
- Volt valami, ami ezekre az instrumentális dolgokra ihletett? Miket hallgatsz mostanában?
- Mostanában egy kicsit az elektronikus zene kezdett el érdekelni, de az a fajtája, amikor egy akkord bontásáról szól a dal, de azt ezerféleképpen kibontják. Tehát olyan szinten minimalizálni a zenét, amennyire csak lehet, egy akkordig, hogy nem változik a harmónia. Ez nagyon érdekes dolog és nagyon nagy kihívás, ezen gondolkozom mostanában. Persze úgy, hogy közben azért gitárok vannak.
- Milyen zenekarok szólnak a lejátszódból?
- Underworld, Daft Punk. Rockzenéből a Red Hot Chili Peppers utolsó két lemeze, ezek a nyugisabbak bejönnek. Néha hallgatok egy kis dzsesszt is, a legkalimpálósabbat, ezt-azt.
- A lemezeid között – és itt a Blabla-anyagokat is beszámíthatjuk – nem folyamatos fejlődés, hanem ugrásszerű változás van, ahol mindig valami más minőség jön létre. Egyetértesz ezzel?
- Persze, nagyon örülök, hogy egyetérthetek. Pici ugrások sajnos, de azt gondolom, hogy minél nagyobbak, annál jobb. A klasszikus dalszerkezetek erről a második lemezről hiányoznak, tehát a legnagyobb jóindulattal sem lehet rajta olyan dalt találni, amit meg tudna emészteni a magyar kereskedelmi rádióknak a gyomra.
- A kiadótok ezt gond nélkül bevállalta?
- Nem gond nélkül, szerintem egy pici kis gonddal, tehát ők is izgulnak azon, hogy milyen úton juttatjuk el azokhoz az emberekhez, akiknek erre szükségük van. A médiától még a legnagyobb jóindulatuk ellenére sem várhatunk semmilyen szintű támogatást. Vannak olyan tévéműsorok, amikbe bekerülve meg inkább rajongókat vesztenénk, mint nyernénk.
- Igen sűrű az Amondó album szövegvilága, olyan mintha végig folyamatos párbeszédben lennél magaddal.
- Igen, sűrű és nehéz, nekem is. A lemez szövegkönyve maga egy gondolatjelekkel elválasztott párbeszéd lesz, úgy, ahogy van, egyben. Egy kis írásszerűség, ahol egy piros és egy kék gondolatjellel fogjuk megoldani ezt a kis kettőséget. A szövegkönyvet olvasva válik nyilvánvalóvá az egész párbeszéd jellege.
- „Egyfajta féken tartott skizofrénia, de a fő, hogy féken tartom” – így szól a teljes mondat.
- De mintha az új lemezen már egyáltalán nem tartanád féken...
- Hát igen, Chuck Berry ezt már elég régen mondta, eltelt vagy ezer év, úgyhogy most már úgy gondoltam, hogy lehetne kicsit máshogy is, lehetne kicsit tovább menni. Szóval nem tartottam féken a skizofréniát, hanem szabadon engedtem erre az időszakra, és tápláltam is elég keményen.
- Hány hang beszél ezen a lemezen? Kettő vagy sokkal több?
- Kettő. Igazából akármennyi lehet, de alapjában kérdezz-felelek dologról van szó. Úgynevezett káté forma, amit már sokan használtak a történelemben, a magyar jakobinusok is például. Ez egy közlési forma: egy kérdésre egy válasz. Így tudatták a programjukat.
- És te milyen programot tudatsz ezzel?
- Leginkább talán az Amondó című számban lévő sor foglalja össze: „akibe beleszületek, beletanulok”.
- Az élet folyamatos tanulás?
- Igen, és egyre nehezebb lesz csak. A „nehéz” viszont nem feltétlenül a rosszat jelenti.
- A két hang közül te melyik vagy inkább?
- Mind a kettő vagy egyik sem. Ha csak az egyik lennék, akkor legördülne a függöny a színpadi karrieremre (nevet). Mehetnék haza anyukámhoz, mint a Thin Lizzy énekese vagy mint Syd Barrett a Pink Floydból... Ha az embernek megbomlik az elméje, akkor nyilván ha az egyiket választja a kettő közül, akkor vége, akkor snitt, esélye sincs a küzdelem folytatására.
- Nem akkor gyógyul meg?
- Most viszont többes számot használtál: azt mondtad, „azt mondták”.
- Ó persze, többen vannak. Ez csak az én saját bajom itt, ahogy magamtól kérdezek és magamnak válaszolok. Az „ők”, akikre az „azt mondták” vonatkozott, azok mások. Egy külön életforma.
- Az „ők” nem benned van?
- Is. De nem feltétlenül. Inkább úgy mondanám, hogy rajtam keresztül tud közlekedni, küldözgetni dolgokat át...
- ...és olyasmiket csinálni, amiket csak testtel rendelkező lények képesek?
- Igen, például felvenni egy tollat. Vagy egy gitárt. Láttad a Ghost című filmet, nem? Mekkora erőfeszítésükbe telt, hogy egy söröskupakot arrébb pöcköljenek! Egy folyamatos íráshoz viszont még a legjobb agyú szellemek is kevesek.
- Mióta beszélgetsz ezekkel a hangokkal?
- Mióta az eszemet tudom. Kezdettől fogva. Mikor kicsi voltam, sokszor meg is kínoztak. Ez egy elég kemény bolygó, itt elég jó táptalaj van a negatív életformáknak. Hülyeség azt hinni, hogy csak mi vagyunk. Lehet nézni az eget, meg azt, hogy mennyire tágul a világegyetem, de hogy az idegen lények, akiket keresünk, lehet hogy végig itt voltak-vannak, az csak mostanában kezd eszébe jutni olyan embereknek, akiknek esetleg hallgatnak a szavára, olyan embereknek, akik magasabb szinten állnak és megtehetik... Én sajnos nem tehetem meg, de azért igyekszem...
2003.04. 07.
Akkor jöjjön egy adag videó. Volt nem is olyan régen egy TV Sziget nevezetű tévéműsor, amit én személy szerint nagyon szerettem. Jó fej volt benne mindenki, fesztiválokra kiköltöztek, satöbbi. Kultúrház már korántsem olyan jellegű, pedig ott is kifészkelnek néha. Na mindegy. Szóval TV Sziget egyik adásában a Hiperkarma volt a vendég, és sok érdekes dolog történ, többek között fel is léptek. Ebből az adásból láthattok most három videót.
Hiperkarma
Fekete Péter
R'n'R 2000
Végezetül az Amstel Jam egyik adásában is felléptek, ahol szerintem a Csak az kiabál aki fél számuk legjobb verzióját adták elő. Viszlát holnap!
