Talán az utóbbi idők egyik legszimpatikusabb képregénykiadójával (valójában imprint, mint a Vertigo – a Roaring Book Press része, ami pedig a stuttgart-i illetőségű Georg von Holtzbrinck kiadói csoport tagja) találkoztam fél éve a newarama-n a FirstSecond képében.
A :01 beszédes név, ha lehet így fogalmazni, hiszen egy évben kétszer nyomulnak a piacnak, először tavasszal, aztán pedig ősszel. Ezen alkalmak 5-6 kötetet jelentenek. A minőség önmagáért beszél, a 2008-as Eisner Awards-on három jelölésük volt: egy Gipi „Garage Band”-jének - Best U.S. Edition of International Material - és kettő Nick Abadzis „Laika”-jának – Best Reality-based Work, Best Publication of Teens – amiből az utóbbit el is vitte (összehasonlításul: Fantagraphics 2/11, Oni Press 1/7, Drawn & Quarterly 1/5, Top Shelf 0/3). Mivel a honlapjuk igen kellemes mértékben enged bepillantást a kiadványaikba, ezért nem fogok bepakolászni most ebbe a bejegyzésbe minél több képet, inkább ajánlanám ezt az oldalt, érdemes rákattintani: http://www.firstsecondbooks.typepad.com/mainblog/ - Catalog és/vagy Collection menü, le kell görgetni, legalábbis nálam igen.
Tavasszal megjelent (egyik) kiadványuk, a Life Sucks szövegéért Jessica Abel és Gabe Soria felel, a rajzokért pedig Warren Pleece. Abelnek szintén ennél a kiadónál jelent meg Drawing Words and Writing Pictures című kötete, amit férjével, Matt Madden-nel közösen szerzett, Pleece pedig jó pár Vertigo képregénynél működött közre, többek között a nemrégiben megjelent Incognegro-val köthető össze a neve, amit Mat Johnson írt.
A Life Sucks tulajdonképpen a ShopStop vámpíros változata is lehetne, hiszen két főszereplő, Dave és Jerome (vagyis ő inkább olyan fél főszereplő) hasonló cipőben járnak, mint Dante és Randall – ugyanúgy egy-egy szaros kis boltban dolgoznak a külvárosban, csak éppen mindig az éjszakai műszakban, vámpíroknak megfelelően. Ráadásul úgy kezdődik, hogy a felelősségteljesebb eladó éppen fölkel és munkába indul. Ugyanakkor ennyi a hasonlóság is, hiszen a képregény nem arról szól, hogy unalmukban hokimeccset rendeznek a tetőn vagy megdumálják, ki próbálta már meg leszívni magát. Illetve nem, van még egy hasonlóság, mégpedig, hogy Dave-nek (akárcsak Dante-nak) a főnöke ugyanazzal az előadással jön, hogy aztán az eladók azt gondolják, ha ők nincsenek, a boltnak vége. Annyi különbséggel, hogy míg Dante főnökét nem ismerjük, addig Dave-ét igen, aki nem más mint a román emigráns (vagy mi a fene) vámpír Radu Arisztidescu, aki azért tette hasonlószőrűvé Dave-t (és más vámpírok másokat), hogy biztonságosan vezessék a boltot éjszaka, ami vért tartalmazó italokat is forgalmaz. Na de ettől még Dave nem egy David Boreanaz, csak a szimpla lúzer. És vegetáriánus, a maga kis vöröses értelmében – nem gyilkolászik embert, csak vérvételes cuccokat szlopál.
Na de itt el is kanyarodhatunk a ShopStop-tól, ugyanis a cselekmény arra fókuszál, hogy Dave szerelmes lesz egy latino hölgyeménybe (Rosa), aki látszólag egy a környéken flangáló goth csajok közül. De nem Dave számára, amióta nála vásárolt. Persze az ilyesmit nem lehet sokáig bent tartani, úgyhogy a haverok is megtudják (Dave szobatársa nem vámpír, Jerome viszont igen) és elhatározzák, hogy segítenek összehozni boltosunkat Rosaval. Nos ez mondhatjuk, hogy valahogy alakulna is, de ekkor feltűnik a színen csodaautójával Wes, a szőke szörfösgyerek (és szintén vámpír), a lúzerek tökéletes ellentéte és ezzel borul is a remélhető papírforma. Wes és Dave között verseny indul Rosa kegyeiért, miközben mindenki tudja – a lányon kívül – hogy míg Dave érzelmei komolyak, addig Wes csak egy újabb vámpír-mennyasszonyt akar (akit bármelyik pillanatban eldobhat, mint egy cigarettacsikket).
Egyébként a képregény felveti a kérdést: tényleg olyan érdekes vámpírnak lenni? Vagy az is olyan szívás a maga módján mint az emberi élet, ha szar kártyákat osztanak – természetesen itt most a fejlett országokban kell gondolkodni. Rosa is elábrándozik a gondolattal Dave mellett, hogy vajon milyen jó lenne emberi vérszopóként „élni”, miközben a srác már tudja jól a választ az elképzelésre.
A rajzok és a színezés nagyon a helyén van, egyébként mind vizuálisan, mind írásilag teljesen gördülékenyen tud haladni az ember az amúgy 186 oldalas képregénnyel. Csak ajánlani tudom kategória. :)
