A bulvárszagú cím ne ijesszen el senkit sem, nem a nézettségre hajtunk, egyszerűen így van. Rengeteg film sztárja, az újabban rendezőként is "csillogó" mindenki Clintje 2008-ban ismét alkotott és persze szerepelt is.

Teljesen gyanútlanul ültem le ma a gép elé, és vágtam bele a Gran Torino című filmbe. A nem túl bő marketinghíráradat erejétől akár nem is tudhatnék a filmről, de szerencsére rátaláltam. Úgy vélem, az ilyen filmekre használja egy ismert weboldal az "ezért találták ki a filmeket" rigmust, és ebben az esetben ez bárminemű túlzás nélkül állítható. Ha előbb nézem meg, mint hogy tegnap listát gyártottam volna, talán az is másképp festene.

A címben megidézett Gran Torino egy autó, ami a keserű, megcsömörlött és rendkívül zsémbes öregúr, Walt (ő lenne Clint) tulajdonát képezi. A történet milyensége miatt szépen a háttérben meghúzódó, egy plusz szálat, valamiféle állandóságot jelentő autó mindvégig másodlagos szerepet játszik, szerencsére, mondhatnánk. Walt feleségének temetésével nyit a film, hogy aztán szépen fokozatosan vezessen be minket az öreg kis mikrouniverzumába: valahol amerikában járunk, egy olyan környéken, ahol mindenféle kisebbség él egymás mellett, természetesen "őshonos" amerikaiakkal vegyítve. Walt háborús hős, anno Koreában szolgált, és az ottani élményei, valamint a már említett haláleset járult ahhoz hozzá, hogy olyanná váljon, amilyen lett. A senkihez egy jó szót nem szóló, komor öregúr szerepét mintha tényleg rá szabták volna. Nézésében annyi agresszió és kiismerhetetlenség rejtőzik, hogy öröm volt látni majd' két órán keresztül. A közvetlen szomszédságába költözik egy távol-keleti (talán kínai, de ez legyen most mindegy) család. Ez nem ritka ugye arrafelé, ám az igen fontos adalék, hogy a kisebbségek egy része bandákba tömörülve ellenségeskedik. Ez aláássa a csendes kertvárosi idillt, ami az egyébként szép utcákkal, rendezett házak sorával járna együtt.

Az új családot megszokott szeptikussággal fogadja Walt, rengeteg összetűzés közepette tudatja a világgal menetrendszerűen, hogy ő nem akar mást, csak hagyják békén. Az igazságtalanságot ugyanúgy nem szereti, mint a többi ember társaságát, de ez a film folyamán nagyon lassan változik. Stílusát mindvégig megtartja, a szkeptikus öreg beszólásai pedig egymagukban elviszik a hátukon az egész alkotást. Aki jókat derült a Burn after readingben is hallott Jesus Fuckin' Christ káromkodáson, az most új gyöngyre lelhet: Halle fuckin' lujah! :)

Egy furán alakult hőstette miatt aztán a szomszédság is megkedveli, és a jól megírt párbeszédek közepette már-már barátságok alakulnak a szomszéd fiatalok és Walt közt. Férfit próbál nevelni a Thao nevű srácból, jól elbeszélget az amúgy nagyon bájos Sue-val, enyhülni látszik a visszahúzódó konoksága. Clint Eastwood jutalomjátéka a Gran Torino, ahol lubickolhat a feladatban és nézhet kedvére, mi pedig hangosan felnevethetünk az állandó névtévesztésein, azon, hogy soha nem akarja megjegyezni mások nevét. Egyszerűen nem érdeklik őt, így mindig újabb és újabb nevek kerülnek terítékre: kreatív az öreg.

A konfliktus aztán persze a közeli bandák és Walt közt gyorsan kialakul, hogy ennek szenvedő alanyai legyenek új barátai. Walt igazságtalanság-utálata a végsőkig elkíséri őt, stílusosan és rengeteg agresszióval telítődve intézi el a pitibb ügyeket, hogy a végén egyetlen nagy összecsapásban csúcsosodjon ki az egész. A film tempója miatt talán meglepő lehet a Sue elleni támadás bevezetése a műbe, onnan aztán nincs megállás.

A végén sajnos vagy nem sajnos, de szinte szükségszerűen válik az egész szentimentálissá, így utólag belegondolva viszont a folyamatos érzelmi fejlődés betetőzésével zárult a Gran Torino. Elképesztően stílusos és izgalmas.

A Gran Torino tehát egy rendkívül szórakoztató és tartalmas alkotás. Aki még nem látta annak bátran ajánlható, nekem hatalmas meglepetés volt, még mindig a hatása alatt vagyok! Erre a produkcióra a mai napon 8, azaz 8 pontot tudok adni!