Vége a ZH-hetemnek! Három napba sűrítve 9 zárthelyi, amiből úgy istenigazából kettő volt oltári nehéz, a többi így eléggé a perifériára szorítódott nálam. Jöhet a semmittevés néhány napig, ami azt jelenti, hogy talán "újra" fellendül a Komixérum, illetve akiknek válaszüzenettel tartozom, ők is megkapják a magukét. ;)
De a poszt apropója most teljesen más: volt időnk, és megnéztük a háromszoros királynőválasztást az RTL Klubon. Én személy szerint egyik jelöltet sem ismertem korábbról, nem néztem a Kalandra fal! vonatkozó adását, illetve a reklámokból is jópárat elmulasztottam, így egy gyorstalpaló sebességével kellett arcokat, netán neveket jegyezgetnem. Mint úgy általában, most sem kellett három-négynél többet fejben tartanom, és mint minden díjátadón, most is elhangzott a mára állandósult rigmusunk: Nincs igazság! :)
Most mindegy is, hogy a námbörván Királynő volt az, akit a legelején már hazaküldtem volna, a másik kettő egész aranyosnak tűnik. Tavaly Freire Szilvia teljes mellélövés volt, Jázmint azóta megszerettem, de ott legalább bejutott az egyik favoritunk a mágikus TOP 3-ba: igen, Polgár Krisztáról van szó.
A mostani indulók közül volt egy lány, aki szerintem kitűnt a mezőnyből, és nyilvánvalóan én neki adtam volna mind a négy szalagot, illetve ha rajtam múlt volna, a fején három korona sorakozna most. Ő pedig nem más, mint Horváth Bettina. :tapsolósszmájli: :) Gondoltátok volna, hogy ő is csak 17 éves?