A vizsgaidőszakom zsúfoltabb, mint az egész tavalyi évem együttvéve: amikor nem vizsgázom, dolgozom. Lesz persze vicces poszt megint néhány hét múlva, mert amennyi baromságot én egy nap hallok, azt nem lehet magamba zárni, mert bekrepálnék tőle. Szóval igen, ismét fagyizok, ahogy azt tavaly is tettem. :) Katt a továbbra.
Autóval járok most a munkahelyig, ahonnan motorral tovább. Petőfi rádió ismét barátom, így egyből egy nagyszerű magyar zenekarral és videoklipjükkel nyitnék. A szövege is meglehetősen erős, a szám meg olyan fülbemászós.
Propeller Band - Nem beszél
Aztán mivel újranézem a Cowboy Bebop-ot, és úgy néz ki, húgom is csatlakozni fog, csak bepótolja, vagyis behozza hozzám képest a lemaradását, addig én soundtrack-hallgatással ütöm el időmet. Itt van mindjárt a nagyszerű Rain című nóta, tessék érzelmes pillanatban max hangerőn hallgatni. VAgy nem is: Cowboy Bebop-ot nézni, mert egyrészt kihagyhatatlan, másrészt még nagyon jó is.
Végezetül pedig egy nagyon király kis szám magától Yoko Kanno-tól, akit ugye istenítünk. (miért is? Cowboy Bebop, Lupin zenék, satöbbi, satöbbi) Élőben adják elő a sorozat intróját. Hajrá, jövő héten újra jövünk.